Thursday, 18/4/2024 | 8:16 UTC+2

Tovább marad rugalmas a Szép-kártya

bérkalkulátor fizetés
A munkabér kiegészítéseképp sokan SZÉP kártyán kapják fizetésük egy részét, mely a béren kívüli juttatás egyik legkedveltebb formája. Azonban míg a bérkalkulátor a bruttó munkabérből számolja ki a nettó fizetést, úgy a béren kívüli juttatás nevéből is adódóan ezen felül érkezik, abból az összegből a munkavállalónak már nem kell nettót kalkulálnia.
  • Egyaránt jó a munkaadónak, hiszen adóterhe jóval a munkabért terhelő adók és járulékok mögött kullog, így képes magasabb juttatásokat biztosítani dolgozóinak. Ebből következik, hogy a munkavállalók is hasznot húzhatnak belőle, hiszen bár a zsebek miatt alapvetően korlátozottan tudják elkölteni, így is magasabb összeggel gazdálkodhatnak.
  • Pláne, mióta a zsebek korlátozottságát feloldotta a kormány azzal, hogy átjárhatóvá tette az alszámlákat. Ez azt jelenti, hogy a Szép kártyát elfogadó helyeken bármelyik alszámláról megtörténhet a tranzakció, akármilyen áru vagy szolgáltatás képezze is a vásárlás tárgyát.
vendéglátás munkabér
  • Az április 25-én életbe lépő módosítás eredetileg év végéig lett volna érvényben, azonban Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkárának nyilatkozata alapján ezt a határidőt kitolták 2022 szeptember 22-ig, így tovább költhetjük a Szép kártyán felhalmozott összegünket, attól függetlenül, hogy milyen zsebre érkezett.
  • Ha az Ön cége esetleg nem ad Szép kártyát, de szimpatikus a koncepció, használja bérkalkulátorunk, ahol egyszerűen kiszámolhatja, hogy a munkabér átcsoportosításával mennyit nyerhet Ön, és az Önnél dolgozók.
About