Thursday, 28/3/2024 | 4:12 UTC+1

Aktuális




  • emelkedés
    A minimálbér radikális emelésére számíthatunk Magyarországon

    Az idei év elejére csúszott döntés a minimálbért illetően sokaknak csalódást okozott, hiszen a bruttó 167 400Ft-os minimálbér, illetve a szintén bruttó 219 000Ft-os garantált bérminimum mindösszesen 4% emelést jelentett a korábban megállapított minimálbér szintjéhez képest. Azonban jó kilátásokba helyezi a kormány június elején tett felszólalása a gazdasági konferencián, mely szerint Magyarországon célul tűzték ki a minimálbér

    Read more
  • szakmák
    Keresett szakmák a koronavírus időszakában

    A koronavírus érkezésével számos változást hozott nem csak mindennapi életünkben, hanem ennek következtében a gazdaságot is fenekestül felforgatta. A vállalatokat leépítésre kényszerítette, a munkakeresőknek pedig nem kicsit megnehezítette helyzetét. Fel lehet fogni úgyis, hogy a körülmények áldozata lett valaki, de a leleményesek rögtön elkezdték átképezni magukat, hogy ezzel versenyképes tudásra tehessenek szert, amire esetleg megnőtt azóta

    Read more
  • cv
    Hogyan írjunk jó önéletrajzot?

    Az álláskeresés mindig komoly megpróbáltatást jelent az embernek, hiszen a munkaerőpiacon egyre kiélezettebb a verseny, egyre nehezebb kitűnni a tömegből, azonban nem lehetetlen. Fontos megjegyezni viszont azt is már a legelején, hogy nemcsak a munkáltatónak fontos, hogy a megfelelő embert találja meg, hanem az álláskereső preferenciáit is érdemes figyelembe venni, mielőtt mindkét oldal dönt az

    Read more
  • Munkaszerződésről, röviden – a munkaköri leírás

    A sikeresen zárult álláskeresést mindig egy munkaszerződés aláírása követi, mely részletesen bemutatja számunkra, milyen keretek között helyezkedhetünk el az adott cégnél. Azonban mielőtt bármit aláírnánk, célszerű alaposan végigolvasni a szerződést a későbbi meglepetések elkerülése végett. Nézzük, milyen információkat kell tartalmaznia egy munkaszerződésnek munkaköri leírásunkat illetően. Nem csak munkakörünk konkrét megnevezését kell tartalmaznia, hanem egy ahhoz

    Read more
  • Amit az SZJA bevallásról tudni kell

    Az SZJA a személyi jövedelmet terhelő adónem, a közteherviselés egy formája, amit magánszemélyeknek kell megfizetni jövedelmük után. Erre azért van szükség, hogy az állam így is szert tegyen az állami feladatok ellátásához szükséges adóbevételre. Főszabály szerint a magánszemély minden megszerzett jövedelme adóköteles, ettől eltérőt csak törvény állapíthat meg. Ezen adóköteles jövedelem számít az SZJA alapjául,

    Read more